Keresés

Régi-új Szakbizottság a díjugratók élén

A regisztráció befejeztével Pataki Mihály elnök köszöntötte a megjelenteket. Ismertette a napirendet, megválasztották a jegyzőkönyv hitelesítőket és a szavazat számláló bizottság tagjait. Időközben megérkezett Farkas Sándor úr a Magyar Lovassport Szövetség elnöke és Fugli Károly főtitkár is. 
Az elnök úr elmondta, hogy a Szakbizottság négy évvel ezelőtt az alábbi célokat fogalmazta meg: 
· Alapvető feladatunk, hogy biztosítsuk a díjugratás folyamatos működését és fejlődését
· Kiépíteni olyan információs hálózatot, amely elősegíti a lótulajdonosok, tenyésztők, versenyrendezők tájékoztatását, és biztosítja a lovasok, edzők, bírók és pályaépítők folyamatos továbbképzését. 
· Olyan versenyrendszer kidolgozása és működtetése, amely folyamatos fejlődést tesz lehetővé az amatőr, ifjúsági és junior lovasoknak, valamint a korosztályos fiatal lovak számára.
· Segíteni a versenysport tovább fejlődését, az élvonal felzárkóztatását a nemzetközi szinthez.
A Díjugrató Szakbizottság önzetlen tervszerű munkával célkitűzéseit sikeresen végrehajtotta, gazdasági helyzetét megerősítette. Az éves gazdasági beszámolót követően a Szakbizottság tagjai is egyenként elmondták éves értékelésüket. A közgyűlés a beszámolókat egyszerű többséggel ellenszavazat nélkül elfogadta. Az elhangzottakkal kapcsolatban kérdés nem merült fel.
Rövid szünet után került sor a 2008. évi díjak átadására. Egyéni és csapatbajnokaink, ranglistavezetőink és championjaink igényes, szép emlékplaketteket, díjakat és okleveleket vehettek át.
A leköszönő Szakbizottság nevében az elnök megköszönte az elmúlt négy év bizalmát, és a díjugrató társadalom aktív közreműködését.
Ezzel átadta a szót a jelölőbizottság tagjainak, akik ismertették a jelöltek névsorát. A szabályok szerint a helyszínen is felvehető a jelöltlistára bár ki, akit a szavazók legalább 10%-a támogat. Kérdésként merült fel, hogy miért kell egy-egy szakterület képviselőjére szavazni, miért nem lehet csak a személyekre. Válaszként elhangzott, hogy ha csak személyekre kellene szavazni, előfordulhatna, hogy a Szakbizottság például nyolc fő lovasból, vagy csupa bíróból állna.  Rövid vita után szavazásra került a sor, és egyszerű többséggel megszavazták, hogy ne változtassunk a jól bevált rendszeren, egy-egy szakterületnek legyen képviselője. A javaslatok és szavazások után, 3 új név került fel a listára. Elkezdődhetett a többfordulós szavazás. Az elnöki posztot kivéve, ahol csak Pataki Mihály volt jelölve, a Szakbizottság tagjaira az összesen nyolc szakmai képviseletre 23 személyt jelöltek.
 

A választás szabályai szerint, az a jelölt, aki az összes szavazat 50%-át +1 szavazatot kap, elnyeri a mandátumot. A lótulajdonosok képviselőjének posztját kivéve az első körben rögtön megszületett a végeredmény. Az említett poszt a harmadik szavazás után került kihirdetésre.

 

Ezek után Pataki Mihály elnök megköszönte a szavazatokat, mellyel a díjugrató társadalom ismét 4 évre bizalmat szavazott a megkezdett munka folytatásához.
 
PARTNEREK
weboldalkészítés, webdesign, weblapkészítés © 2008 Magyar Lovas szövetség www.lovasszovetseg.hu