Keresés

AXIÁL Nagydíj - Magyar győzelem
A nem könnyű pályán rögtön az első lovas hibátlanul teljesített, ezzel bebizonyítva, hogy nem lehetetlen hiba nélkül végiglovagolni a pályát. Aztán jöttek a magyar esélyesek, Horváth Balázs, Hugyecz Mariann, James Wingrave, de sajnos mindegyikük ugyanannál az akadálynál hibázott, így ellszállni látszottak a magyar remények. Ezek után jött az idei magyar bajnok, Szentirmai Ferenc a szürke Majával és egy remek hibátlan lovaglással megmentette a magyarok becsületét. Az összevetésben tehát volt kinek drukkolni, ráadásul Szentirmai Ferenc nagyon jó pozícióban volt hiszen ő volt az utolsó összevető. Előtte az utolsó lovasig nem is volt hibátlan, sőt az egyik nagy esélyes, Willi Melliger az összevetést feladta. De ekkor a másik svájci, Urs Fah egy hibátlan lovaglást produkált, nem is rossz idővel. Aztán belovagolt Szentirmai Ferenc és mindenki úgy gondolta, hogy egy nyugodt nullával biztos második lehet. De ő nem elégedett meg ennyivel. Egy fantasztikus hibátlant lovagolt, a közönség a kivetítőn leste az időeredményt és hatalmas üdvrivalgás tört ki, mikor kiderült, hogy 45 századmásodpercet rávert  az előző lovasra, ezzel megszerezve a győzelmet.
Valóban bravúros teljesítmény volt, ezúton is GRATULÁLUNK!



további eredmények: http://admin.reitergebnisse.at/pdf/HUN044.pdf
 
PARTNEREK
weboldalkészítés, webdesign, weblapkészítés © 2008 Magyar Lovas szövetség www.lovasszovetseg.hu